Lookbook2019
TÉL
Psziché ajándék élmény festés képesség képességfejlesztő kreatív kreativitás lovaglás meglepetés
2019. november 27.

Kreatív meglepik gyerekeknek

Nem a mesecsatornák agyonreklámozott játékai közül választanánk a gyerekeknek ajándékot? Akkor adjunk nekik egy életre szóló élményt!

Festeni, mint a profik – ha a kreativitását fejlesztenénk

Azoknak a gyerekeknek, akik szeretnek kézműveskedni, pláne rajzolni, festeni, hatalmas élményt jelenthet, ha beleshetnek egy igazi festőműhelybe, sőt próbára is tehetik tudásukat. Nem kell félteni őket a kudarctól, hiszen szakképzett, tapasztalt és nem utolsósorban türelmes instruktorok segítik majd őket, mutatják meg nekik a profi technikákat. Mert nem csak a színek kikeverésére kerül sor, de különleges eszközökkel is dolgozhatnak, például festőkéssel, ami természetesen teljesen életlen. Az alkotóműhelyekben többféle lehetőség adott: választhatnak a gyerekek egy adott képet a kínálatból, vagy hozhatnak saját mintát is, mindkettőt előrajzolják nekik, és együtt, az instruktorok vezetésével, sőt, akár a szülők segítségével készülhet el a nagy mű. Amit viszont fontos tudni: egy ilyen alkotás akár négy órán át is tarthat, így fontos, hogy ismerjük a gyerekünket, tudjuk, fogja-e bírni türelemmel. Szünet természetesen van, készülnek innivalóval, nasival is, de igazán kisiskolás kortól ajánlott a program.

Tipp:

A mi kedvencünk, ahol a Lookbook őszi, művészi ihletésű divatanyagát is fotóztuk, a Máskép Alkotóműhelye (https://maskepalkotomuhely.hu/).

Nyeregbe vele! – ha a képességeit fejlesztenénk

Attól, hogy közeleg a tél, nem kell begubózni, hiszen csak még több időt fog a csemeténk a virtuális térben tölteni. Ha féltjük őt a hideg levegőn való szaladgálástól, kicsit nyugodtabb terepet is kereshetünk neki. Lovagolni télen is lehet, sőt, talán különlegesebb élményt ad, pláne, ha még le is esik a hó. A nyeregben ráadásul több jó dolog történik vele – persze azon túl, hogy közben cowboynak vagy hercegnőnek érzi magát… Például olyan relaxált állapotba kerül, ami megnyugtatja őt a stresszes hétköznapok után. Hiszen ne gondoljuk azt, hogy a megfelelésekkel járó intézményi létben olyan könnyű boldogulni! Ráadásul meg fogja tanulni kontrollálni az életét. Azok ugyanis, akik lovagolnak, azok az indulataikat, illetve a környezetüket is jobban kezelik. Ha pedig jól érzi magát a lovardában, egyértelmű lesz, milyen táborra nevezzük be őt a szünetekben. Ott pedig csak még több tudásra fog szert tenni. Aki ugyanis képes ellátni a lovat, meg tudja az tisztítani, illetve fel tudja nyergelni, az bizony, ezzel párhuzamosan felelősséget is tanul.

Tipp:

A mi kedvenc lovardánk, ahol az Iszak Eszti-s Lookbook címlapunkat fotóztuk, a Petneházy Lovaspark (http://www.magyarlovaskft.hu/).

Irány jógaország! – ha lelke fejlődését szeretnénk fejleszteni

Ne gondoljuk azt, hogy a jógát csak a felnőttek élvezik! Ha a megfelelő köntösbe van csomagolva, akkor a gyerekek is szívesen ki fogják próbálni, így pedig részesei lesznek annak a számtalan előnynek, amivel ez a mozgásforma jár. A lelki egyensúly megtalálásán túl ugyanis a szervezetre is pozitív hatást gyakorol, hiszen például többek közt serkenti a vérkeringést. De hogyan is vegyük rá őket? Egy gyakorló anyu tudja a választ. Bánhidi Dóra Tábori jógakaland című mesekönyve, illetve a hozzá tartozó társasjáték nagyon izgalmas módja annak, hogy a segítségével átmozgassuk a gyerekeket. A sztori főszereplője ugyanis mindig újabb és újabb próbatételek elé kerül, melyeket csak akkor tud teljesíteni, ha elvégzi a megfelelő gyakorlatokat. A mesekönyvben ráadásul QR-kódokat is találunk, így egy okoseszköz segítségével akár meg is nézhetjük a mozdulatok helyes elvégzéséről készült videókat.

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink
Nem a mesecsatornák agyonreklámozott játékai közül választanánk a gyerekeknek ajándékot? Akkor adjunk nekik egy életre szóló élményt!